H.: A katartikus élménye annak, hogy átjöttünk a hágón, hogy megcsináltuk, hogy túléltük, nem tartott sokáig sajnos. A lefelé menetelés szinte teljesen elfeledtette a hágóélményt, pedig ott fent lenni és mindenre felülről nézni a -8 fokban, csodálatos volt. A legjobban azt élveztem, hogy ha akartam, sem tudtam gyorsabban menni egy csigánál, viszont azt egyenletes léptekkel, mély légzéssel tettem. Mivel a többieknél is lassabb voltam, szinte mindig egyedül voltam a hegycsúcsokkal, életem leggyönyörűbb „sétája” volt ez felfelé, szinte meditatív állapotban.

A lejövetelt meg inkább elfelejtem.

Muktinathba már sötétben érkeztünk. A többiek már vártak, ők gyorsabbak voltak és a fejük sem fájt. Nemértem???

Másnap reggel a legnagyobb meglepetésemre, kipihenten ébredtem a cellaszerű, sötét szobánkban. Körbenéztem az ébredő faluban, ahol a zarándokok és bordó ruhás szerzetesek indultak a templomok felé. Még mindig hideg volt.

Én valahogy nem éreztem át a szellemét ennek a szent városnak, legszívesebben mentem volna tovább, de megvártuk Warrent és Ildikót, hogy együtt induljunk neki a következő célpontnak, ami Kagbeni volt kb 3 órás sétára. Végül 6 óra alatt sikerült is odaérnünk, de nagyon élvezetes volt a menet. A két profi fotós társaságában minket is megszállt az ihlet, és nem bántuk, hogy út közben állandóan megállunk fényképezni. Időnk mint a tenger! Itt egy ház, ott egy kihalt falu, ott egy fa, egy jak, egy köveket cipelő asszony stb…..és csak telik, telik a memóriakártya…

Így már megint szürkületre érkeztünk meg, de ezen nem is csodálkoztunk. A már messziről kipécézett pirosos ház tényleg guesthouse volt,  különös egy hely. Már csak az alagsori szoba volt szabad, amit ingyen odaadtak, ha ott eszünk. Nagyon egyszerű volt, patkányok kaparászták az ajtót ékszaka, de még is az egyik legjobb szállás volt eddig.  Találtunk a tetőn egy zuhanyzót is még este, ahol forró vízzel tudtunk fürödni, a kaja felejthetetlen volt, az emberek csodálatosak. A reggel hangulata is különleges volt, minden nyugodt és misztikus. Távozáskor kaptunk egy üveg seebockthorn szörpöt, ami itt a helyi különlegesség, fogalmam sincs milyen gyümölcs ez, de finom és egy jószerencsét hozó kendőt is,mintha legjobb barátok lennék, vagy legalább is két hetet töltöttünk volna ott minimum. Végül kiderült, hogy Warren megígérte a nőnek, hogy segít neki NewYorkban munkát találni. :) A varázst még ez sem törte meg, csak az, mikor elindultunk tovább a folyóban, ahol egy végtelen unalmas, hosszú, meleg, és rettentő szeles gyaloglás várt ránk Jomsomig, ahol a környék egyetlen pénznyerő automatája volt. Nekünk meg elfogyott a pénzünk. Mondanom sem kell, hogy nem működött. Mondanom sem kell, hogy nem hagytuk annyiban. Sikerült valakit rávenni a banki unatkozók közül, hogy javítsák meg, és láss csodát, dőlt a lé! Épp az utolsó pillanatban, mert utána húzták le a rolót és mentek haza, ha 5 perccel később jövünk, akkor no money és ott kellett volna töltenünk az éjszakát, ami nem lett volna nagy élmény.

Bezzeg Marpha, ahová sikerült ismét sötétben érkezünk! Egy csodaszép falucska volt, fehér házak, szűk utcák, rend és tisztaság. A többiek már vártak minket, ahogy megbeszéltük, csak éppen egy órás keresés után sem sikerült rájönnünk, hogy hol. Másnap reggel verődött újra össze a banda, és mindenki a maradás mellett döntött persze. Jó volt itt pihenni, sütkérezni a tetőkön, jókat enni és semmit nem tenni.

A hegy ezen oldalán, az utóbbi években fantasztikus fejlesztések mentek végbe. Utat építettek! Eléggé rombolja a látványt és a trekking élményét, gyakorlatilag az autók által felvert tömény porfelhőben kell caplatni, ahol se nem látni, sem pedig lélegezni nem lehet. Ugyan könnyebb felhozni a kaját és a mindent dzsippel, de sok serpa vesztette így el a munkáját, a vendégházakban néhol kevesebb a turista. De ha épp kifutottál az időből és lejár a vízumod mindjárt, de el akarsz menni még Panchase-ra, ahol két évvel ezelőtt olyan jó volt, akkor azért jól jön a dzsip road! NA, mi pont így voltunk. Kicsit csalva , lerövidítettük az utat és lezötyögtünk a hegyről, egyáltalán nem volt egy leányálom, a fejem és a fenekem még most is fáj az ugrálástól, Csabinak meg a keze a szorításomtól, de másnap ott voltunk újra. Persze nem volt olyannyira egyszerű, ahogy ti elképzelitek, mert az egész napos dzsip- és buszút után meg kellett aludnunk egy borzasztó helyen, ami egyrészt drága volt, másrészt párolt szendvicset kellett vacsoráznunk, reggelire meg hideg olajat adtak. Fel kellett túrázni és közben megtalálni az ösvények között a helyeset, de a kritikus pontoknál mindig ott termett valaki és útbaigazított. Ez a hely nem tartozik szerencsére a felkapott turista útvonalakhoz,  jóval kevesebben járják, nincs kitáblázva, így sokan eltévednek, mint ahogy én két éve.

Mára már a lépcsőépítő emberek vérverejtékes munkával majdnem az egész utat csodálatos kőlépcsőkkel rakták ki.

Ez a látvány fogadott és maradt velünk minden pillanatban

Cs: Panchase tényleg olyan varázshely, ahogy Hédi mesélte. There is not much things to do, de éppen ez a jó. Itt nem kell a menüből választanod, mert nincs, minden végtelenül egyszerűen folyik. Nyugi van és béke. Itt csak lenni kell, vagy még azt se. A didikkel (didi=asszonyság, nálam idősebb nő) együtt eszünk a cuki, füstös konyhában, Hédi segít a főzésnél, elnézegetjük a  hegyeket, hallgatjuk a védikus himnusz e helyre vonatkozó sorait bóklászunk a kis ösvényeken. Csak vagyunk. Erre vágytam már rég! 

Yakok már nincsenek, itt a vizibivalyok nyűgöznek le már megint. Szeretnék egy vizibivalyt! Félelmetesen erős állatok hatalmas szarvakkal, mégis végtelenül békés és nyugodt állatok. 

Panchasei 3 nap békesség után ráléptünk egy másik csodálatos kőlépcsős ösvényre és 2000 méterről leballagtunk a földszintre, ott busztetőre pattantunk és estefele már Pokharában élveztük újra a helyi finomságokat.  És elindultunk viszza Indiába...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.