Én már kicsit belekóstoltam az ashtangába otthon, Csabi meg még kicsibbet, de mysore stílusú órán még egyikünk sem volt. Az első órán értetlenül és riadtan néztünk körbe és próbáltuk felvenni az óra ütemét, ami elég kaotikusnak tűnt először.

Kb. 10-15en vagyunk az órán, ami floating class, szóval aki kész van a sorozatával, az kimegy és jön a másik. Szerencsére érkezett még két újonc, így külön kezelt minket a tanár, aki elvileg nem magyarázhat túl sokat az órán, de így első alkalommal elmondta mi mi után jön, kaptunk egy fénymásolatot a gyakorlatokról, másnapra tanuljuk meg! Lihegve, izzadtan mondtunk köszönetet.

Minden nap, kivéve szombaton reggel 8ra megyünk gyakorolni.  Ez nagy mázlinak számít, mert az óra egyébként 5:30-tól kezd floatingolni, azt hiszem, képtelen lennék akkor kezdeni. Mindenki csinálja a sorozatot a saját ütemében és a tanár meg megy körbe-körbe és javít, segít, beletesz vagy éppenséggel belenyom egy egy ászanába. Csodálatos, hogy néha csak egy újmozdulatával is mennyire lényegre tapintóan tud  belejavítani a tartásomba. Van még egy segítőtársa is az órán, aki javítgat, tőle is sokat tanulunk. (sőt, néha többet) Mivel épp most zajlik az egy hónapos oktató képzés, elég sokan vagyunk. Mindenki nagyon kedves és segítőkész, bár kicsit nehéz beintegrálódni a társaságba. Pénteken elmentünk egy nagy közös vacsorára, hogy jobban megismerjük egymást, de egy nagy, hosszú asztalnál ültünk, szóval maximum a körülöttünk ülőkkel tudtunk beszélgetni. Csabi mellett pl. csak én ültem, de engem már ismert :)

 Egyébként olyan ötcsillagos hotel-resortban volt a vacsora, ahova ritkán vetődik el a hátizsákos turista már az árak miatt is. Már sötétben érkeztünk a hatalmas zöldellő területre. Gyönyörűen megvilágított pálmafás ösvényeken kanyarogva lehetett eljutni az étteremtől a sziklakertes, vízeséses úszómedencéig, onnan a konditeremig és a szobákig. Nem spóroltak a hellyel. Az étterem kerthelysége is csobogókkal, kis patakkal volt szegélyezve, a szintkülönbséget lejtős ösvénnyel hidalták át, szóval nagyon rendben a terep. Tudnak ezek az indiaiak rendet, tisztaságotteremteni, ha nagyon muszáj! Mondjuk a kiszolgálás már apróbb nehézségekbe ütközött. Annyi volt a pincér, hogy egyrészt alig fértek el egymástól, másrészt, meg a legkisebb feladatba is sikerült elég rendesen belebonyolítaniuk egymást, de aranyosak. Még a coca-colás üveget is úgy mutatták meg, mint a legdrágább bort. :)

 Szerdán volt Vinyasa class, ahol ezt tanultuk. Mondanom sem kell, hogy mennyire ment!

Reméljük, hogy a minden napi gyakorlás majd egyszer csak hoz valami eredményt!

Ma pedig back bending óra lesz, amit mindenki egy mumusnak tart, a mai ebédnél, be is fosattak a tigrisek (thai girl lakótársaink), akik egy igazi thai ebéddel leptek meg minket. Mit ebéd, egy hatalmas lakomát képzeljetek el, roskadozott az asztal a jobbnál jobb kajáktól. Nem tudom, hogy fogok így 2 óra múlva órára menni. :)

A himalayai túra után olyan derekasan merev vagyok, mint a kapanyél. Rám fér a nyújtás, meg az erősítés is. Már többször megfigyeltem, hogy a túrák során, amikor egy-egy hosszú gyaloglás után leginkább szükség lenne rá, elmaradozik a nyújtás. Elpilled az ember, meg kényelmes is. Ez barátaim helytelen. Eztán erre külön figyelek és nektek is ezt ajánlom. Mert különben jönnek a fáradt végtagok, a görcsös izomcsomók, hajlott hát, besett tüdő, betegeskedés, halál. Hát kell ez?

A jógaórán egyébként annyit izzadok, hogy facsarni lehet a trikómból a vizet. Igaz, valamilyen oknál fogva óra közben nem szellőztetnek, a sok ember meg bemelegíti a teret és csapkod az oroszlánszag. What to do. Ke garne.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.