Hát kedves barátaim, még le sem tudtuk rendesen hunyni a szemünket, le sem játszották a sci-fit a repülőn, már delhiben értünk békésen földet pirkadatkor. Őrületes népparáztatás folyik a H1N1 vírus körül, maszkos nővérek „vizsgálják” a megérkezőket, azaz rápecsételnek gyorsan az űrlapunkra és már kérik a következőt. Persze hőkamerától kezdve minden föl van állítva, minden úgy tűnik hogy, pedig dehogy.

Egyébként ZÖKKENŐMENTESEN, nagyon gyorsan kijutottunk a legnagyobb meglepetésünkre! Taxisok sem ugrottak ránk, szállást sem akartak eladni, kizárólag az arcunkba zúduló szmoggal kellett megküzdenünk. Persze erre semmi esélyünk nem volt, 10 méterre alig lehetett ellátni, a torkom most is kapar…

Eddig azt hittem, hogy Kairó a leggusztustalanabb város, de nem! Delhi az! Persze tudtam ezt jól, de még is, kellett a saját tapasztalás. Voltam már több10milliós városban, de Delhi viszi a pálmát koszból! A képen jól látható a szmog. Rávakuztam. Konkrétan folytogató.

A Pahar Ganj-on kerestünk szállást az első éjszakánkra, ami a backpackersek paradicsoma, bár nem sikerült rájönnünk, hogy miért. Egy nagy büdös, poros, zagyva, hangos, mocskos bazár az egész. Hogy miért jó ezeknek az embereknek itt ilyen förtelmes ganéban élni? Nem is értem hogy sikerült tiszta szobát találnunk már a harmadik próbálkozásra!? Így szerencsére sikerült akkorát és olyan jót aludtunk, hogy az minden pénzt megért. Voltunk este étteremben is! Azt hiszem, fölösleges leírnom a higiéniai állapotokat, viszont a masala dosa (hatalmas palacsintaszerű tésztába csavart hagymáskrumpli 2féle szósszal) és a dal makhani (lencsefőzelék lepénykékkel) felejthetlen volt! Jóllaktunk és ennek örömére vettünk egy jegyet Kathamnduba. Úgy döntöttünk, hogy inkább Nepálban kezdünk, muszáj lesz friss hegyi levegőt szívni!

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://indijoga.blog.hu/api/trackback/id/tr501453427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása