Bombay után eltűnt a nap, újra Delhibe érkeztünk. Ismét nem tudott a szívünkbe férkőzni a város, sőt, most még rátett egy lapáttal, hogy rettenet hideg volt. Egy kis bemelegítés az otthoni fagyokra. A helyiek szerint évek óta nem látott hidegek köszöntöttek be, amire láthatólag ők sem voltak felkészülve. Kabátot itt nem nagyon viselnek, egy hatalmas meleg lópokróc bőven megteszi!

Most kicsit többet láthattunk volna Delhiből, mert sokat utaztunk ide oda, de olyan köd volt állandóan, hogy az orrunkig sem láttunk. Oh, majd el felejtettem, hogy metróztunk is. Hihhetetlen rend és fegyelem uralkodott a föld alatt. Le a kalappal az előtt, aki így megnevelte az indiai néphordát. A metró érkezése előtt szépen rendben felsorakozik a nép és tülekedés nélkül várakozik. Igaz, hogy minden ajtónál áll egy irányító ember és hatalmas nyilakkal van felfestve hogy hova kell állni, de megcsinálják! Csak azt nem látták még be, hogy ha kinyílik az ajtó, akkor érdemes először a leszállókat kiengedni.

A népnevelés a hangosbemondón keresztül is folyik. Minden állomásnál egy-egy kedves utasítás szólítja fel a népet, hogy pl: Ne állj szóba gyanús személyekkel, kerüld a gyanús, elhagyott csomagokat, ne ülj a földre, ne egyél-igyál, vagy ne zenélj, ne ülj a nőknek fenntartott helyeken, stb…

Elég frusztráló lehet ennyi tiltás között utazni….

Bejártunk néhány bazárt a sok százból, bár egész Delhi úgy néz ki mint egy nagy bazár, nem is tudom, miért van mindegyiknek külön neve….végül a Pahar Ganj-i turista bazárban megtaláltuk a keresett ágytakarókat, amik a hostelben díszelegnek majd nemsokára. Ezzel 20 kilót növekedett a csomagjaink súlya, aminek a reptéren nem örültek, és kilónként 30 EURt akartak bezsebelni a többletsúlyért. Gondoltam, hogy majd kell fizetni, de hasraestem, amikor meghallottam az összeget. Mit volt mit tenni, gyorsan el kellett tüntetni több mint 20 kilót valahogyan….Delhi szegényei  ma már valószínű az én ruháimban járnak, az én hátizsákomban viszik a cuccukat, magyar könyvet olvasnak, ők gyönyörködnek a Goán gyűjtött kagylóimban. Amit tudtunk azért fölvettünk magunkra, betettük a zsebünkbe, kézipoggyászba, de csak az ajándékokat, újonnan beszerzett dolgokat mentettük meg, a többinek búcsút mondtunk! Szerencse a jóga és az élet már megtanított minket felülkerekedni az anyagi világon, elengedni minden ragaszkodásunkat, és hogy minden csak illúzió, így nem sírtunk az elveszett dolgokért, hanem örültünk annak, hogy megvannak az ágytakarók és szép lesz az Aventura!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.